2010. 12. 03.

kötősuli - gömb


Hm, egy kicsit elmaradtam a Kötősulival, eltelt a november ilyesfajta post nélkül, elnézést, ígérem decemberben több is lesz.



Kezdjük egy elő-karácsonyi ajándékkal: még nem késő hozzáfogni, ha valaki kötött díszt szeretne látni a fáján. Az alap a gömb forma, amit szabadon díszíthetünk színekkel, egyszerűbb, vagy bonyolultabb mintákkal (és persze felhasználhatunk máshol is, labdák, babafejek stb. készítésénél).

Tetszőleges méretű gömböt köthetünk (körben kötve dolgozunk), a lényeg, hogy minden második körben szaporítsunk, majd a középső egyenes rész után fogyasszunk egyenletesen elosztva 6-6 szemet.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy felszedünk 6 szemet és 3 harisnyakötőtűre elosztva körré kapcsoljuk. Köthetjük síkban is, úgy egyszerűbb, főleg az első, rövid soroknál, de megéri a kicsit macerásabb körben kezdés, mert akkor a végén szép, sima, varrás nélküli felszínű gömböt kapunk.



Érdemes kötésjelölőt használni, hogy mindig tudjuk, hol kezdődnek a körök.

1. és minden páratlan kör (illetve síkkötésnél sor): alapesetben sima (síkkötésnél fordított) - de persze készíthetünk bonyolultabb mintát is, akkor annak megfelelő.

2. kör: duplájára szaporítjuk a szemeket, *1 sima, 1 szaporítás* a kör végéig ismételve, így 12 szem lesz a tűkön.



4. kör: *2 sima, 1 szap.* ismételve a kör végéig, 18 szemig.

6. és a további páros szaporítós körök: körönként emelkedve minden 3., 4., stb. szem után szaporítunk egyet, 6-6 szemmel növelve a szemszámot az egyes körökben.


A bemutató darabon a legszélesebb körben minden 8. szem után szaporítottam.
(A 6. körben már bevehetünk egy negyedik tűt is a munkába, úgy kényelmesebben oszthatjuk szét a szemeket.)

A kívánt nagyság elérésekor a gömb derekánál néhány - kisebb gömböknél 4-8, nagyobbaknál 10 - 16 ... - kört egyenesen (szaporítás/fogyasztás nélkül) kötünk, majd ugyanilyen ütemben, minden 2. körben 6-tal csökkentve a szemszámot lefogyasztjuk a szemeket. A páratlan körökben nem fogyasztunk.

A mintadarabon 14 kört kötöttem egyenesen, majd minden 7. szem után simán összekötöttem 2 szemet, a következő páros körben minden 6. szem után és így tovább. A gömb végül 29 cm körfogatú lett.


A 12 szemes egyenes kör után a gömböt tömjük ki gyapjúval vagy más tömőanyaggal majd páronként kössük össze a szemeket és a maradék 6 szemet húzzuk össze. Ha karácsonyfadísznek szánjuk, öltsünk rá hurkot akasztónak.



Jó kötést és kellemes ünnepi készülődést!

9 megjegyzés:

Kisnyul írta...

Erre idén biztos nem lesz időm, de jövőre tervezem, hogy a kötéssel is megismerkedem. Megjegyeztem magamnak és a követőd lettem. :)

aarkus írta...

Uhhh, mennyire szép, lenyűgöző! Köszönjük szépen! :-))

Gabi írta...

Nagyon csinos gömb! Labdának is tökéletes... ki fogom próbálni.

Kicsoda írta...

tavaly, mikor a lanyok horgoltak a gomboket, en kotottem, nekem az jobban kezre all:-) es most ezt lattam a horgoloson http://2.bp.blogspot.com/_pb2Y1hc7T3Q/TPQM6sDAwVI/AAAAAAAAClo/B78QEld7vy0/s1600/6.jpg, ahova szerintem a kotottek is tok jok lennenk, vagy kulonbozo nagysagu gombok... vagy valami:-)
Szoval nagyon egyre jar a ... kototunk;-D

Ahama írta...

Örülök, ha tudjátok használni.

Kisnyul, üdv, megígérem, hogy élvezni fogod a kötést :)

Kriszta, előfordult már párszor, hogy egyre gondoltunk :)
(a linket sajna nem tudom megnyitni)

Kicsoda írta...

http://horgo-blog.blogspot.com/2010/11/ablakdisz-horgolos-jatek-kepekben.html
az utolso kep.

Zsoofi írta...

Nekem nagyon megtetszett, és ha holnap találok valami tömőanyagot, akkor már kész is! Nagyon egyszerű, és nagyon jó olt csinálni!
Köszönöm szépen!!!!!!

Ahama írta...

Kriszta, igen, látom már, az tényleg jó, egyébként is egyre jobban izgat a kötött/horgolt kombinálása.

Zsoofi :))

KAnya írta...

Jaj, de klassz! Ahogy kész a kötősulis kesztyű, kipróbálom! Köszi!