2011. 08. 18.

kutyaélet, kutyás élet - a kezdetek

Hát..., itt van ... :))
Tegnap hazahoztuk Szuszit. Nem azt, akit mutattam kicsit korábban, hanem a "valódit", akibe végül is igazán beleszerettünk a többszöri felsőpakonyi látogatás során.
Kicsit olyan volt az egész mint a babavárás, vagy inkább mint az örökbefogadás előtti barátkozási folyamat. Andrea a tenyésztő nagyon segítőkész volt, mindent elmondott, sok olyasmit is, ami kezdő kutyásként eszünkbe sem jutott és extra szolgáltatásként a gyerekei már megkezdték a kutyus családhoz való szocializálását :).
Egyébként a tárgyi előkészületek is hasonlítottak egy kisbaba születése előtti összekészülődéshez, a kutyás boltok és a bababoltok abban tökéletesen megegyeznek, hogy ha nem fogod vissza magad a bevásárolható holmik és az elkölthető pénz határa a csillagos ég.


Jól bírta a hazautat, bár nagyon elfáradt, sokat aludt egész nap, ami nekünk is jó volt, mert még szoknunk kell, hogy van egy új mindenhol ott lévő, mindig figyelmet és foglalkozást igénylő kicsi társunk.
Aminek nagyon örülök, hogy úgy látszik jól érzi magát a neki elképzelt kuckójában és éjszaka is csak viszonylag keveset nyüszögött.
Már a második napon is sokkal felszabadultabb ugyanakkor nyugodtabb is.

Szóval belevágtunk a nagy kalandba, most még furcsa, izgalmas is, hogy hogyan csiszolódunk majd össze, de nagyon örülünk neki. Hallotok még róla ...
(ja, és kutyát fényképezni százszor nehezebb mint gyereket)

17 megjegyzés:

Julcsi írta...

Nagyon édes:)

Karina írta...

Csatlakozom az előttem szólóhoz! :)

Andicsek írta...

hát valami csoda édes ez az aprócska eb. Szerintem hamarosan "kameraérzékeny" lesz és jól fogja tűrni a fényképezést. Gondolom az alap utasításokra meg fogjátok tanítani, akkorra meg könnyebb lesz fényképezni mint egy kisgyereket:)

martinelli írta...

De édes kutyuci!!!

Adél írta...

Gyönyörű!
A kutyák szeme az egyik legszebb és legrejtélyesebb dolog a világon!

Bob írta...

Kellemes összecsiszolódást! :D ÉÉDes kis eb :D

Tündérlátta írta...

Sok örömet a nagy kalandhoz!! Nagyon édes arca van!!

Bodnár Gréti írta...

Óóóóóóó :3

Timici írta...

ééééédes!!! nagyon kellemes perceket, órákat, éveket kívánok!!!

Mona írta...

Jajj, végre! Végre! Tündéri! Nagyon sok türelmet, és örömet hozzá! Várom a folytatást!

gubike írta...

Nagyon aranyos! Valóban nagy kaland. Olyan, mint egy gyerek. Egy életre szól. Csak ő nem fog kinőni a pisiltetős, sétáltatós korszakából egész életében. Sok türelmet és szeretetet hozzá!

bruercsi írta...

Csuda szép kis kutyátok van!!! Lulu nekünk is szinte csak aludt, de másnap már pucsítva hívott minket játszani! :)
Sok örömöt, játékot, szép perceket, órákat, éveket kívánok Szuszival!!! :)
Várom a híreket róla, rólatok!!! :)
Fényképezés...hm ezt olvastad már?
http://szepnapot.blogspot.com/2009/09/luluval-az-elet.html

Ahama írta...

Köszönjük a kedves szavakat.Folytatjuk az egymásra hangolódást, most is éppen itt ül (alszik?) az ölemben :)

Andicsek, igyekszünk tanítgatni, a nevére már néha reagál.

Adél, igen és a spánielek különösen jók szemben :).

Bruercsi :), megfogadom a tanácsokat !

És a továbbiakban is köszönettel fogadunk mindenkitől minden tanácsot, ötletet, tapasztalatot.

katha írta...

Szervusz! Egyszerűen tünemény! :) Nagyon nagyon sok örömet hozzá! Kíváncsian várom a beszámolókat és fényképeket róla!
Nagyon fontos a szocializáció, sokat kell sétáltatni- még akkor is ha kertben van tartva, mert ahhoz, hogy hozzátok szokjon, fegyelmet tanuljon és igazán figyeljen rátok ez elengedhetetlen. Hagyni kell kutyákkal játszani, hogy a társas viselkedést megtanulja. Ja és ne féltsétek a nagy kutyáktól, mert egész életében félni fog stb stb (elnézést kutyás ügyben mindig szószártyár vagyok )) ) Felmosóronggyal tanul szobatisztaságot?
Szívesen segítek ha gondolod,végigkutyáztam az életem :))

Ahama írta...

Szia Katha :), mi is nagyon várjuk már, hogy sétálhassnk, de még nem kapta meg az összes oltását.
Lehet, hogy lesz majd pár nevelési kérdésem, mert pl. a szobatisztasággal még sok gondunk van.

katha írta...

Szia :)Örömmel segítek, ha tudok. Írtam egy post-ot a szobatisztaságról neked :)
itt van: http://katha01.blogspot.com/
Nagyon remélem, hogy hasznát veszed.

Ahama írta...

Nagyon köszönöm, állati nagy szükségünk van rá ! :)))