2008. 10. 13.

mamusz - hogy is készül?

Vastag fonalból kötöttem, 4-es kötőtűvel (majdnem mindenhez ezt használom, csak a nagyon finom, vékony fonalakhoz nem). Kb. 26-27-es lábacskára jó. 10 dekából pont kijön egy pár. Nagyon gyorsan, pár órán belül elkészül(-ne, ha az ember lányának lenne egy tagban néhány szabad órája :) ).
A szemek és sorok számát úgy adom meg, ahogy készült. Ezeket kell arányosan növelni vagy csökkenteni a saját mérethez és fonalvastagsághoz igazítva.
A száránál 26 szemmel kezdtem, 10 sort kötöttem 1 sima-1 fordított mintával, lehet többet is, ha vissza akarjuk hajtani a szélét. Ezután a két szélén segédtűre félretettem 9-9 szemet és a középső 8 szemmel rizskötéssel (1s-1f, majd a következő sorban simára fordítottat, fordított szemre simát kötünk stb.) kötöttem 26 sort. Az utolsó sorban mindkét szélen 1-1 szemet fogyasztottam.

Majd egy tűre szedtem a félretett 9 szemet, ennek folytatásaként a rizskötés oldaláról 14 szemet, az orr résznél a 6 megmaradt szemet és a másik oldalon ugyanígy 14 és a félretett másik 9 szemet, összesen 52-t.
Ezzel az 52 szemmel rizskötéssel kötöttem 6 sort, majd a két szélen befejeztem (leláncoltam) 22-22 szemet és a középen meghagyott 8 szemmel még 40 sort kötöttem a talpnak. Az utolsó 2 sorban mindkét szélen fogyasztottam 1-1 szemet.
A végén össszevarrtam hátul a saroknál, hozzávarrtam a felsőrészhez a talpat és kapott egy kis díszítést is :).

5 megjegyzés:

Kicsoda írta...

Nagyon edes lett, es tok jo a disz is rajta!! ez tok erdekes, hogy mennyire maskent csinaltuk:-))) nekem a mumus ui. az osszevarras, en inkabb kotok 5 tuvel, mint akar csak kicsit is varrjak:-))))))

Ahama írta...

Te körbe kötötted? Majd egyszer mondd el, hogyan.
Harisnyakötőtűt én csak 4-et szoktam használni, 3 van a munkában. Egyszer elszórtam az egyiket, kénytelen voltam kevesebbel kötni és nagyon bejött.
A kör így is kiadódik, kevesebb tűt kell kerülgetni és mivel egy tűn több szem van, kisebb a kicsúszás veszélye.

Egy kérdés: a ravelryn meg a flicken találtam egy surprise babakabát nevű egybekötött kardigánt, nincs meg neked véletlenül a leírása?

Kicsoda írta...

persze, majd megmutatom,a vicc, hogy en a talpan kezdem:-) amerikaban is csak 4 tus a keszlet, igy neha en is csak annyit hasznalok, de sapikhoz nekem az 5 kenyelmesebb.
nana, hogy megtalaltad a kabatot!! en egy eve probalom a mintat megtalalni.:-) de nincs online veheto, csak konyv alakban. a zimmerman egy icon a kotesben, szoval nagyon gondolkodom, hogy ha a konyvtar nem sikerul most megveszek egy konyvet.

Ahama írta...

Keresgéltem, a http://www.schoolhousepress.com/spunout.htm -en 3 ámerikai pénzért árulják + 4,75 száll. költség ami mondjuk pofátlanság :(
Gondold meg, szivesen beszállnék a felével.

Kicsoda írta...

kozben duhomben, hogy azert ez megiscsak egy t-szabasu puli, szoval megszerkesztettem a szm-t kiprobalom a heten es ha stimmel leirom:-)igazabol csak 2 trukkos szaporitas/fogyasztas van benne:-)