2008. 12. 08.

adventi koszorú


Benne vagyunk már jócskán az Adventben és most olvastam Amaranta blogján a kérést, hogy mutassuk be a koszorúinkat.
A miénk hagyományos, kerek, négyzetben elhelyezett gyertyákkal. Mohakoszorú az alap és a fenyőágakat én zöld cérnával szoktam rákötözni, ez teljesen elvész majd a díszítések között. Minden évben kicsit más, van, hogy a gyertyák színe a lila-rózsaszín, van, hogy a szalagoké. Ez most natúrra sikerült, a szalagokat is fakéreg helyettesíti. A fenyő nordmann fajta, ez nem hullik és nem is szúr, ami fontos szempont a kötözésnél.

Az első koszorút középiskolás koromban kötöttem, még moha alap nélkül, csak fenyőágakból, eltartott egy ideig megcsinálni :). Német szokás szerint fellógattuk a csillárra, hullott, mindig nekimentünk, szóval megvoltak a gyerekbetegségei.
Mostanában töredék idő alatt elkészítem. Hármat, mert a nagyszülők is kapnak. Idén az övékét a gyerekek díszítették fel.

10 megjegyzés:

Amaranta írta...

NAgyon szép lett! Köszönöm szépen, hogy megosztottad velünk!

Szentpyr írta...

Nem régen találtam rá a blogodra, szeretem:)!

Ha nem bánod, fel is tettelek a blog-listámba:)!

Gyönyörű koszorú!

Cicurka írta...

Szép, tiszta, egyszerű és kellemes színvilágú!

Katbo-Réka írta...

Nagyon-nagyon szép lett. Külön tetszik a háncs megoldás:-)

Kicsoda írta...

tetszik nekem is nagyon. azok a termesek kulonosen jok!

Timici írta...

szép lett nagyon, gratulálok:o)
a másik kettőt nem fotóztad???

katafolt írta...

Ahhoz képest,hogy én,ugye,nem szeretem a lilát-bár az idén az én koszorúmon is van az ilyen,de azért,mert ajándékba kaptam(a gyertyát),szóval ez nagyon teteszik.

Ahama írta...

Köszönöm Lányok, és él Amaranta felhívása :).

Szentpyr, köszi, dehogy bánom, megtisztelsz vele.Gyönyörűek a gyerkőceid és látom ugyanabban a világban vagyunk otthon :).

Timi, sajnos csak ezt fotóztam. A másik kettő bordó ill. nsárga színvilágú.

patchwitch írta...

ahama, nagyon ügyes vagy...ismerve engem, tudod, hogy én a hagyományoktól messze elrugaszkodó darabokat csinálok, de ez nekem is bejön :D
a rózsaszín és lila ellenére is..... zseniális vagy!

Ahama írta...

Köszi:)
A lila és a rózsaszín az adventi vasárnapok színei, úgyhogy adottak...