2010. 10. 24.

kötősuli - egyujjas kesztyű

Az egyre hidegebb időre való tekintettel kössünk zártabb darabokat.
Ez a lecke szerves folytatása az előzőnek.


A zongorakesztyűnél leírtak szerint készítsük el a passzét, a szaporítást a hüvelykujjhoz és néhány centit a főrészből.


A hüvelykujj kötéséhez tegyük a főrész szemeit segédszálra és a hüvelykujj szemeit osszuk el 3 tűre. Kössünk körben a választott minta szerint néhány mm híján a hüvelykujj teljes hosszáig. A szemeket kettesével összekötve fogyasszuk felére a szemszámot majd húzzuk át a fonalat a megmaradt szemeken, húzzuk össze és dolgozzuk el.


Ha nagyobb a méret, vagy vékonyabb fonallal, tehát több szemmel dolgozunk fogyaszthatjuk úgy is az ujjat, hogy az első fogyasztási sorban minden 2. vagy 3. szemet kötjük össze az utána következővel. Ezt folytatjuk a következő sorokban, amíg 5-6 szemünk nem marad és azokat húzzuk össze.

Szedjük fel a főrész szemeit a tűkre és kössük tovább körben az alapmintával a kisujj magasságáig. A csúcsi rész kialakítására többféle variáció közül választhatunk.

Tömzsi kisgyerekkezekre nagyon illik a következő:
Osszuk el a szemeket a tűkön úgy, hogy mind a kézháti, mind a tenyéri oldalon legyen 2-2 tű és a két kézéli átmenet a tűk közé essen.

Most egy kis mérés és számolgatás következik.
Minden sorban 4 szemet fogunk fogyasztani, tehát ha elosztjuk a meglévő szemszámot néggyel, megkapjuk, hogy a fogyasztás kezdetétől még hány sort fogunk kötni a kesztyűre. Számoljunk le ennyi sort a meglévő kötésünkön, mérjük meg, hogy ez hány centit jelent és a teljes kívánt kesztyűhosszból ez a számot levonva kapjuk meg, hogy mikor kell elkezdenünk a fogyasztást.

A fogyasztáshoz tehát kössük össze minden sorban a tenyéri részen lévő tű utolsó két szemét simán (jobbra dőlő fogyasztás) majd a kézháti oldalon lévő tűn lévő első két szemet a csúsztat, csúsztat, összeköt (ssk) módon (balra dőlő fogyasztás). Folytassuk a kötést a másik kézszélig és ott ugyanígy fogyasszunk 2 szemet, az elsőt simán, a másikat ssk összekötve.
Majd a következő sorokban is ugyanígy folytatva a fogyasztást az utolsó megmaradt 4 szemet húzzuk össze, a fonalat dolgozzuk el.


Ha nem akarunk ennyire karakteres fogyasztási képet, köthetünk úgy is, hogy a négy fogyasztást véletlenszerűen osztjuk el a sorban, ügyelve arra, hogy a következő sorban ne közvetlenül az előző sor fogyasztása felett fogyasszunk. Így hengeresebb kesztyűalakot kapunk. Ha kevésbé csúcsosra szeretnénk, az utolsó 6-8 szemet húzzuk össze (hogy mennyit, az nagyban függ a fonalvastagságtól is!).

Hosszúkásabb kézre fogyasszunk elhúzódóbban, mondjuk ne 4, csak 2 - 3 szemet soronként. Fogyaszthatunk a sorokban elszórva, vagy a fent leírtak szerint a széleken, de csak minden második sorban. Vagy a sorokban egyenletesen elosztva, egymás felett, akkor a sapkák tetejénél használthoz hasonló jellegzetes fogyasztási képet kaphatunk.

Értelemszerűen a fogyasztás kezdésének meghatározásához mindig a választott soronkénti fogyasztandó szemszámmal számolunk.

És egy kis csemege, az előző két típus keresztezése: zongorakesztyű kapucnival.

Kössünk egy zongorakesztyűt zárt hüvelykujjal.


A kapucni kialakításához szedjünk fel a kézháti oldalon az ujjaknál lévő passzé alatt az egyes szemoszlopok között húzódó szálakba öltve a teljes szemszám fele + 2 (vékonyabb fonalnál 4) szemet. A plusz szemeket a tenyéri oldal két széléről.


A kötéskezdésnek megfelelő módon szedjünk még tűre az össz szemszám felének megfelelő számú szemet.


Kapcsoljuk a sort körré, osszuk el egyenletesen a harisnyakötőtűkön a szemeket és pár sor passzé és alapminta után valamelyik fenti módon fogyasztva kössük meg a kéz méretének megfelelő kapucnit.





Jó kötést!

10 megjegyzés:

Cinkepiri írta...

A kapucnis ötlet nagyon tetszik, mindenképpen kötnöm kell egy ilyet a 10évesnek.

Köszönet!!!!

aarkus írta...

Elmeséltem otthon a kapucnis kesztyűt, és a lányom máris nyaggat egy ilyenért, köszönöm a leírást!

Ahama írta...

:) hajrá!

Kicsoda írta...

nagyon jo!!! es megint a fonal gyonyoru!!

Szentpyr írta...

A szokásos fáziskésésemmel ideértem. Lehet, hogy nem élesíted azonnal a bejegyzéseidet és így hátrébb kerülnek a sorban? Mindegy is, szóval, ez tényleg csemege!

Most kötöttem életem első sapkáját - a leírásod alapján - Ábelnek (kicsi lett!;), de nagyon élveztem. Most kötöm újra, aztán jöhet a kesztyű!

Köszönöm!:)

Ahama írta...

:), akkor most egy műhelytitok. Az ilyesmi postokat általában több részletben, piszkozatként írom, aztán néha elbénázom a megjelenítést.

o írta...

Kérlek segítsetek nekem! Ezer éve elkezdtem egy kapucnis kesztyűt, de a kapucnit egyszerűen nem tudom, hogyan kéne hozzákötni. Ezt a mondatot nem bírom megkötni :(
"(A kapucni kialakításához) szedjünk fel a kézháti oldalon az ujjaknál lévő passzé alatt az egyes szemoszlopok között húzódó szálakba öltve"

Nagyon hálás lennék

Orsi

Ahama írta...

Szia Orsi,
megpróbálom érthetőbben leírni: beleszúrsz a tűvel a passzé alatti sor széli szemének egyik szárába és áthúzod rajta a fonalszálat, úgy, hogy egy szem képződjön a tűn, majd a következő szem egyik szárába öltve azon húzod át a fonalszálat, újabb szemet képezve a tűdön és így tovább a másik szél eléréséig.
Ha így sem megy, írj mailt, ott részletesebben meg tudjuk beszélni.

o írta...

Juhúú, értem!!!! Azt hiszem :) de mindenképp megpróbálom hamarosan, remélem tényleg így van :)

Köszönöm szépen, igazán sokat tanulok tőled mindig :)

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.