2012. 05. 18.

holland kaland - 1. rész

Kiruccantunk Amszterdamba. Még az ősszel jött az ötlet, így a hideg és sötét hetekben lehetett ábrándozni arról, hogy milyen is lesz majd. És jó is, hogy már akkor elhatároztuk, mert fél évvel korábban még nagyon  - illetve relatíve nagyon, mert az árak ott elég borsosak - olcsón találtunk szállást, ráadásul, mint utóbb kiderült, egy nagyon kellemes, nyugodt környéken és nem is messze a központtól.
A repülőjeggyel vacakoltunk egy ideig, hogy mikor is a legjobbak az árak, és ez is szerencsének bizonyult, mert a kinézett Malév jeggyel ugye már nem tudtunk volna elmenni. Maradt a  fapados, de az nem Amszterdamba, hanem Eindhovenbe  visz.
 Rendben, de akkor nézzük meg egy kicsit az országot is, legyen Hága és ha már Hága, akkor Vermeer miatt Delft is, ami ott van a közelben.  Delft-et egyébként nem így ejtik, inkább delöft -nek, ahogy Eindhovent is inkább a "h" nélkül.
Apropó kiejtés, a holland germán nyelv, kis gondolkodással rá lehet jönni, hogy egy szavuk melyik német vagy angol szóhoz hasonlít, pl: ik - ich,  vrij - free, stb. ami írott szövegnél megy is, de a beszédükből nem igazán ismertünk fel szavakat, persze több idő kellett volna.

Eindhovenből a reptér és a pályaudvar közti félórás úton egy kellemes kertvárosias részt láttunk, javarészt újabb építésű egyszerű, praktikus sorházak, hatalmas ablakok, sok növény. Szépen rendben tartva minden, jellemzően sötétbordós-barnás téglával burkolt épületek. Ez a szín meg a zöld volt szinte mindenütt a két meghatározó szín, akármerre jártunk az országban.

Delft Eindhoventől 1 óra 20 percnyi vonatút. Közben jöttünk rá, hogy visszautaztunk az időben. Nem sokat, csak úgy két hónapot. Az itthon már hetek óta tartó korai nyár helyett ott hűvös tavaszi idő fogadott ( jó 500 km-rel vannak északabbra), minden tavaszi világoszöld, most nyílik az orgona és az állandó hideg szél miatt nem túlzás a csizma és a vastag kabát amit sokan hordanak.

Itt ért az első biciklisokk. Azt persze tudtuk, hogy sok a bicikli, szinte mindenki azzal jár, de ez nem sok, hanem rengeteg! És a forgalmasabb helyeken általában mindenhol van ilyesmi parkoló, vagy ugyanennyi bicikli, de csak úgy egymás hegyén-hátán.


Delft óvárosi részét érdemes megnézni, itt is vannak csatornák, hidak, szépen karbantartott régi házak. A holland sajtok méltán híresek, nagyon finomak és rengeteg félét készítenek, a főtéren lévő boltban megkóstólhattunk néhányat.




 Találtunk egy kötős boltot is  


 és ilyet is láttunk :)


Hága csak negyed órára van Delftől. Nagyváros, modern felhőkarcolókkal, tömeggel. Ami minket igazán érdekelt az a tengerpartja volt. Villamossal lehet kimenni a belvárosból egy jómódú kertvárosi részen át. A jómód érzékelhető, de nem hivalkodó, szép, de visszafogott házak, itt is rengeteg nagy ablak, a közterek felé sokkal nyitottabban mint itthon.

A tengerparti rész a Scheveningen, széles, finom homokos strand olyan erős és állandó az óceán felől fújó széllel amit a kontinens belsejében sehol nem tapasztalunk. A szél tehát fújt, sapka, sál, kabát rajtunk, a homok viszont a napsütéstől jó meleg volt, úgyhogy simán lehetett mezítláb lenni és a víz sem volt elviselhetetlenül hideg.


A parti rész több km hosszú, jól kiépített sétánnyal, sok nagy szállodával és egy hosszú, fedett oszlopokon álló folyosószerű mólóépítménnyel (De Pier) aminek a tengerbe nyúló részén éttermek vannak és egészen különleges kilátás nyílik róla.

Hágából Amszterdamba vonatoztunk, de az már egy másik nap és egy másik bejegyzés.

4 megjegyzés:

undercover írta...

Kedves Ahama!
Nagyon jókat írtál és örültem, hogy reálisan látod a dolgokat. Néhány éve közelebbi kapcsolatom van hollandokkal és azóta többször volt szerencsém megfordulni arrafelé. Kíváncsian várom a második részt.

kastanie írta...

Jó volt olvasni a beszámolód.

malyvacsiga írta...

Én is nagyon várom. Ott éltem 15 és 20 éves korom között. Imádtam, mindig visszavágyok.

Ahama írta...

Undercover, mi korábban nem sokat tudtunk Hollandiáról, ez az utazás nagy hatást tett ránk.

Szilvi, mik ki nem derülnek:), jó lehetett.