2015. 02. 16.

Mohács, busójárás

Ebben az évben sort kerítettünk a tél végi dél-magyarországi kirándulásra. Érdekes, változatos, izgalmas napunk volt.

Ott járva természetesen a mohácsi csata emlékhelyét is meg kell látogatni. A park kialakítása, a fa sírjelek, a képek a sírok feltárásáról és a helyi idegenvezető előadása segít átérezni a történelmi tragédiát, ahogy azt maguk az elszenvedők átélhették.




Déltől aztán vidámabb programokba kapcsolódtunk be. A hatnapos sokác télűző népszokás húshagyó keddig tart, farsang vasárnap az egyik kiemelt napja.
Ekkor a busók csónakon kelnek át a Dunán, hogy csatlakozhassanak a mulatozókhoz a városban.
Ott a Duna partján a napsütésben, dudaszóban, a sok ember között annyira érezhető volt a tavasz közelsége.


Sok különböző busócsoport van, szigorú szabályokkal, hierarchiával, gondosan betartott hagyományokkal.


És ami a busót busóvá teszi: faragott, festett rémséges faálarc, kolomp az övön, kifordított báránybunda a fejre, testre (ez teljesen felismerhetetlenné teszi a viselőjét), díszes harisnya és bocskor és a ricsajkeltés nagymestere a kereplő.



Délután az összes busócsoport végigvonul Mohács főutcáján, majd a Széchenyi téren hatalmas máglya meggyújtásával ér véget a nap. ( A máglyát délután 5 órakor gyújtották meg, este 11 körül, amikor hazaértünk, ránéztem a teret mutató webkamerára és a tűz még mindig nem aludt ki.)




4 megjegyzés:

aarkus írta...

Nahát, ezt a csónakázós részt én eddig nem is tudtam, most láttam először busókat csónakban! Mázli, hogy ilyen izgalmas, napsütötte képeket tudtatok készíteni erről az érdekes programról - jó volt nézni!

Ida13 írta...

A fiam is teljesen felvillanyozódva tért haza onnan. :)

Ahama írta...

A legjobb az volt, hogy annyira lelkesek voltak, igazi déli temperamentum :).
Az időjárással pedig tényleg nagy szerencsénk volt - ahhoz képest, hogy a hét elején még zuhogott a hó- jobb nem is lehetett volna

شركة المثالي سوبر írta...

شركة نقل عفش بالدمام 0550171619 نقل الاثاث مع التغليف بجميع مدن المملكة


شركة كشف تسربات المياه بالدمام بالجهاز
شركة الكشف عن تسرب الحمامات الظهران

شركة الكشف عن تسربات الحمامات الاحساء