
Hurrá - hurrá már logonk is van! Köszönet Martimeznek az ötletért és Anitának a kidolgozásért :)) Tessék, tessék, lehet letölteni.
De legalábbis ilyenekkel vannak tele a kötős oldalak. Nagyon megtetszettek, elkapott az "én is, én is" érzés. Mármint, hogy megkötöm, mert viselni ezeket nem én fogom. Kdatta PIF csomagjába kerültek a mamusszal és a csíkosabb alapsapkával együtt.
Leírást most nem adok. Nem különösebben bonyolult, csak kissé hosszadalmas lenne ide a blogba. Ha valakit érdekel, szívesen elküldöm e-mailben.
Vastag fonalból kötöttem, 4-es kötőtűvel (majdnem mindenhez ezt használom, csak a nagyon finom, vékony fonalakhoz nem). Kb. 26-27-es lábacskára jó. 10 dekából pont kijön egy pár. Nagyon gyorsan, pár órán belül elkészül(-ne, ha az ember lányának lenne egy tagban néhány szabad órája :) ).
A száránál 26 szemmel kezdtem, 10 sort kötöttem 1 sima-1 fordított mintával, lehet többet is, ha vissza akarjuk hajtani a szélét. Ezután a két szélén segédtűre félretettem 9-9 szemet és a középső 8 szemmel rizskötéssel (1s-1f, majd a következő sorban simára fordítottat, fordított szemre simát kötünk stb.) kötöttem 26 sort. Az utolsó sorban mindkét szélen 1-1 szemet fogyasztottam.


